A hét videója

6. hét: Nos, most egy 2014-2015-ös telenovella, a Tierra de Reyes (Királyok földje) angol feliratos előzetesét választottam Hét Videójának. A sorozat egyszerűen zseniális, az egyik legjobb, amihez valaha szerencsém volt. Az sem véletlen, hogy elkezdtem hozzá magyar feliratot gyártani! Majd erről hozok is bejegyzést, hiszen már az első 4 résszel elkészültem, sőt nekiálltam az ötödiknek is! :D Csekkoljátok az angol feliratos előzetest, hiszen úgy gondolom, a többségnek így érthető minden. Akinek pedig nem, az várja meg a posztomat a sorozatról, és úgy mindent megért majd! <3 Isteniiii!

 
Elite

   

A chatben lehet jelentkezni!

Jön: seyfried-online.gp, shadowhunterstv.us, lali-espositoo.gp

 
Chat

 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#01}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Telenovellák és színészek
Nyitás: 2017.10.13.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek

Titkok és szerelmek vagy A szerelem diadala - Kiderül az igazság

2017.10.17. 13:32, Viki

Nos, bár amúgy is terveztem egy (sőt több) ilyen összehasonlító videót, hiszen nem kevés remake-et kaptunk az évek alatt, de most florerr kommentje miatt előrébb vettem az ötletemet, és máris nekiállok megvalósítani. :D A gyártók előszeretettel dolgoznak fel néhány év elteltével régi telenovellákat, és bizony az új verziókban mindig bőven van hasonlóság, még ha pár dologban azért el is térnek. Arra gondoltam, szép lassan nekiállok néhányat előszedni, összevágni jeleneteket, és megmutatni a hasonlóságokat-különbségeket, kicsit saját véleménnyel megspékelve őket. Első körben az 1998-as Titkok és szerelmek (El privilegio de amar), illetve a 2010-es feldolgozása, A szerelem diadala (Triunfo del amor) kerül górcső alá. Konkrétan az a pillanat, amikor a főhősnő megtudja, kicsoda az édesanyja. Nem tudom, figyelemmel követtétek/követitek-e a sorozatok bármelyikét, én elárulom, a 2010-es megnézéséig még nem jutottam el, de majd muszáj beiktatnom, már csak Maite Perroni miatt is. A Titkok és szerelmeket pedig rég láttam, de a régiek közül a legjobbnak tartom. A lentre betett videóból mindenesetre kiderül a lényeg. Mármint ezt úgy értem, hogy még azoknak is világos kell legyen kb. minden, akik nem ismerik a novellákat. A videó 24 percesre sikeredett, az 1998-as eredetiből pedig "csak" 7 perc van a videóban, mindezt úgy, hogy a 2010-es változatból meg is kellett vágnom pár jelenetet, különben még hosszabb lett volna. Szóval azt máris meg kell említenem, hogy Maite Perroni, William Levy és Victoria Ruffo főszereplésével készült novellában tovább tart az anya-lánya kapcsolat elemezgetése. A régiben, amiben Adela Noriega, René Strickler és Helena Rojo játszották a főszerepeket, Cristina viszonylag gyorsan faképnél hagyja Lucianát, aki épp a múltja mesélése közben kéri a lánya bocsánatát. A hírtől a lány természetesen teljesen kiborul, hiszen nemcsak arról van szó, hogy az anyja csecsemőkorában elhagyta őt, hanem arról az asszonyról van szó, aki élete szerelmétől folyton megpróbálta elválasztani, állandóan megkeserítette Cristina életét. Nem is csodálom, hogy nem is bírja sokáig hallgatni, és otthagyja őt a kórház kápolnájában. A 2010-es változat is hasonló, mármint a sztori ugyanaz: Victoria elmondja Mariának (a magyar verzióban Marichuy a 2008-as Árva angyal telenovella miatt, amiben Maite és William Levy szintén egy párt játszottak, és ez volt a nevük, amit ide is áthoztak, sőt ebben William neve amúgy Max, de "muszáj" volt Juan Miguelnek keresztelni a szinkronban...megjegyzem, szarkasztikus voltam, baromira nem örülök ennek a névcserélgetésnek), hogy ő az anyja, a lány pedig ugyancsak kiborul, mint az eredetiben is. Érthető. A kapcsolatuk itt is ugyanaz. Victoria kb. pokollá tette szegény lány életét. A különbség viszont már a helyszínben megmutatkozik. Itt nem kápolnában vannak, hanem María lakásában. Illetve ahogy már írtam is, az új változatban nem rendezik le 7 perc alatt, sokkal több minden elhangzik, kicsit jobban a mélyére mennek a dolgoknak. Ha jól rémlik, a Titkok és szerelmekben is lesz még hasonló csevegésük, csak ott később kerül rá sor, nem pedig rögtön a titok kiderülése után. Számomra mindkét verzió érdekes, de egy dolog biztos: a főhősnő fájdalmát mindkettőben átérzem, Adela és Maite is csodásan játszanak, viszont a Titkok és szerelmek engem jobban megráz. Ennek oka persze simán lehet az, hogy azt én végignéztem anno, ellenben az új változattal. Vagy lehet akár a háttérzene is, de még az is benne van a pakliban, hogy mivel gyorsan lerendezik a kiborulást, jobban megindít az intenzitás miatt. Azonban az fix, hogy az édesanyát játszó Helena Rojo és Victoria Ruffo közt erősen billen a mérleg, mégpedig Helena irányába. Jó, mondjuk őt amúgy is jobb színésznőnek tartom Victoriánál, akit egyébként szintén kedvelek. De itt különösen megmutatkozik, miért érzek így. Nyilván abban is megvan a tengernyi érzelem, ahogy Victoria könnyáztatta arccal könyörög a lánya megbocsátásáért, és tényleg ott zokog neki. De valahogy nekem jobban bejön az 1998-as változatban a megtört anya, akit Helena tár elénk. Látszik, hogy fáj a lelke, könnyezik is, de nincs totál szétcsúszva. Mindkettő verziónak látom az értelmét, de valahogy a túlságosan sírós engem azért (mondhatni) idegesít, mert pontosan tudom, milyen szörnyen és keményen bánt a lányával, amikor még nem tudta, hogy őt hagyta el csecsemőkorában, és...nem is tudom, nekem nem áll össze, hogy aztán ez az erélyes, sokszor durva nő ott sipákoljon azok után, amiket művelt a lánnyal. Mármint nyilvánvalóan érthető, de nekem kicsit karakteridegen. A magába roskadás úgy is egyértelmű, ha az ember nem könyörög rimánkodva. Mint a régiben. Úgy is alaposan meg tudja szorítani a nézők szívét. Sőt! Érdemes megnézni, hasonlítsátok össze ti is, aztán kivesézhetjük kommentben! Mindegyikben vannak szívszaggató momentumok, de mindent összevetve akkor is a Titkok és szerelmek a győztes, ha az igazság pillanatát veszem alapul. Aztán majd ha másban is összehasonlítom a két sorozatot, lehet, hogy akkor a 2010-es változat fog nyerni. Fene tudja. De ha már a nyerés szóba került: az sem véletlen, hogy az 1999-es TVyNovelas-díjátadón a 12 jelölésből 10-et díjra váltottak, köztük a Legjobb telenovella kategóriát is, míg a 2012-ben megrendezett díjátadón 9 jelölésből háromban sikerült hazavinni a szobrocskát. Azért ez is árulkodó szerintem.

Országos premier: Csajok, szilikon - Nem ettől lesz paradicsom

2017.10.14. 11:11, Viki

Nos, bár én soha nem láttam a Csajok, szilikon, ez lesz a Paradicsom (Sin senos no hay Paraíso) 2008-as telenovellából kb. egy képkockát se - kis túlzással élve, hiszen ez így nem igaz -, mivel sosem éreztem azt, hogy ez engem le tudna kötni, remek színészek ide vagy oda, de legalább örülhetünk, mert az Izaura TV jó néhány ismétlős hónapot követően újra premierrel lepi meg a nézőket. Október 27-én ugyanis kezdetét veszi a Sin senos sí hay paraíso, magyar címén: Csajok, szilikon - Nem ettől lesz paradicsom. Tavaly nyáron került adásba a folytatás első szezonja, 2016 novemberében pedig lement a szezonzáró, 90. rész. Idén nyáron vette kezdetét a második évad, az utolsó rész adásba kerüléséről egyelőre nincsenek információk. Magyarországra természetesen először a tavaly leadott epizódok érkeznek meg, de szerintem úgyis egybe le fog menni az egész. Megjegyezném, hogy akik Carmen Villalobos jelenlétét várják október 27-től, azoknak csalódniuk kell. A színésznő által megformált Catalina Santana ugyanis majd csak a szezon végén bukkan fel ismét, és a második évadban lesz újra főszereplő. De így is lesznek itt régi arcok, akiknek a telenovella rajongói örömmel követik tovább az útját. Bele fogok nézni, de nálam szerintem a ráfüggés nem következik be... Egy rövid leírás:

A drogbáró, Marcial felesége, Yésica egy bérgyilkos célkeresztjébe kerül, de helyette Catalina-t ölik meg. Catalina anyja, aki a lány volt barátjától terhes, a hír hallatán összeomlik, és elhatározza, hogy újszülött lányát – akit szintén Catalina-nak nevez el – minden eszközzel távol tartja a szegénynegyed veszélyes világától. Marcialt szeretője, Yésica tőrbe csalja, így szert tesz teljes vagyonára. Catalina-t viszont úgy tűnik, nem kerülheti el sorsa.

Igazi klasszikusok a televízióban

2017.10.13. 17:09, Viki

Bár tartom magam ahhoz, hogy a telenovellák mind írói szempontból, mind pedig színészileg hatalmasat fejlődtek, de ettől még nem írom le a régi "nagyokat", sőt! Gondoltam, most megemlékezem négy olyan sorozatról, amik a gyerekkorom fontos részét képezték, és bizony szerettem is mindegyiket. Ráadásul kis promóciós apropóból is posztolok erről, hiszen jelenleg mind a négyet vetítik a televízióban. Hátha valakinek nosztalgiázni támad kedve, és nem interneten néz mindent, mint ahogy például én. Kis elemezgetés mellett az előzeteseiket is elhoztam! :D

Először is itt van az 1998-as Titkok és szerelmek, amit személy szerint a legjobb, még régi stílusú mexikói telenovellának tartok. Annyira egyben van az egész, a színészi játék is a többségnél kimagasló! <3 Na, ez az, amit bármikor örömmel megnézek, és bár sok mindent lehet szemforgatva nézni benne, de ha mindent összevetek, akkor is majdnem tökéletesnek titulálom! A főcíme pedig mind a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem! Az Izaura TV-n látható minden hétköznap este 7-től, vasárnap pedig maratoni ismétlést nyomatnak belőle délután 3-tól este 7-ig! Jelenleg a 40. résznél tart a sugárzása, összesen 155 epizódból áll!

Aztán itt van az 1997-ben készült Esmeralda. Ennek köszönhetően Leticia Calderón és Fernando Colunga hatalmas népszerűségre tett szert Magyarországon is. Én is néztem, bár erre kevésbé emlékszem, mint a Titkok és szerelmekre. Bár nagyon jónak tartom ezt is, Lety zseniálisan alakította a vak nőt, de mai szemmel, miután már végignéztem jó pár modernebb telenovellát, természetesen ebben is találtam kivetnivalót. Ettől még kincsnek tartom, és bármikor örömmel nézek bele! Ti is megtehetitek, ha az Izaura TV-re kapcsoltok minden hétköznap este 9-kor. Ismétlés szombatonként délután 3-tól!

  

Az 1998-as sorozatot, aminek hála beszippantott anno a telenovella műfaj, bár ma már azt mondom, a múlt megszépítette az emlékeimet róla, egyszerre két adón is lehet követni. A TV2 és az Izaura TV is egyszerre halad vele, ma 14:45-től ment le a TV2-n a 35. rész, este 10-kor pedig az Izaura TV is le fogja adni. Szombaton ugyanitt 3 részt ismételnek este 9-től, vasárnap pedig ugyanakkor leadják a héten leadott maradék kettőt. Emelem kalapom Gabriela Spanic előtt az ikrek megformálásáért, érződik a tehetség, mindössze olykor túl műviesen játszott akkoriban, ha engem kérdeztek. Manapság sokkal letisztultabb a színésznő játéka. A telenovella valódi klasszikus, ehhez kétség sem fér, pár hónapja tekerve újranéztem. Mondjuk én akkor jöttem rá, hogy már nem egészen úgy látom, mint régen. Elszállt a köré kreált rózsaszín köd. Ettől még kincs! :)

És akkor a listában szereplő egyetlen argentin sorozat következik. 1998 végén kezdődött, és még az ezredforduló előtt, 1999 decemberében véget ért odakint. Hozzánk 2000 elején jutott el. Szerintem ki lehet jelenteni, mind a mai napig ez az egyik leghíresebb telenovella hazánkban. A nézettsége anno is csúcsokat döntött, és bizony még ma is bővelkedik nézőkben. Ugyanis az Izaura TV minden hétköznap vetíti a részeket, konkrétan délután 3-tól. Ma adták le a 35. részt. Megjegyzem, már másodjára tűzte műsorra a 270 részes sorozatot a tavaly nyáron útjára indult telenovella csatorna. Még mindig imádom a Vad angyalt minden hibája vagy épp túlzása ellenére (gondolok itt arra, hogy bármennyire is imádom a humorát, néha már túl sok tud lenni), de kész röhej szerintem, hogy nem volt képes a csatorna premiert betenni a helyére, vagy teszem azt egy másik régi klasszikust, amit évek óta nem láthattunk már. Majd erről is hozok bejegyzést!

  

A TelenovelasWeb megnyitja kapuit!

2017.10.13. 13:42, Viki
Címkék: oldal adda

Nos, szeretnék mindenkit üdvözölni a TelenovelasWeb G-Portálon ezen a szép péntek 13-i napon (remélem, szerencsét hoz a témának :D)! Azzal kezdeném, hogy a csodás designt megköszönöm Rose barátnőmnek, mindig sikerül csodát alkotnia (Efruse alapkódját használta fel). A fejlécen az Amar después de amar (Szeretni a szerelem után) című argentin sorozat promóciós képei láthatóak, amit idén januártól májusig sugároztak a Telefe csatornán, és összesen 70 részt élt meg! Erre még visszatérek, hiszen a bejegyzést ezzel kapcsolatban szeretném majd lezárni, de a "miért nyitottam meg az oldalt?" kérdésre már jó előre szeretnék felelni.

Igazság szerint a fejlécen már röviden elolvashattátok a lényegét a lapnak, de gondoltam, kicsit mégis kifejtem. Egész kiskorom óta imádom a telenovellákat, bár tény, hogy volt egy pár éves kihagyásom, amikor inkább más kötött le, de alapvetően rajongok ezért a műfajért. Rengeteget végignéztem már vagy legalábbis elkezdtem nézni az évek során, többségében mexikóiakat és argentinokat. Életem első telenovellája a Paula és Paulina (La Usurpadora) volt Gabriela Spanic és Fernando Colunga főszereplésével. Mindig különleges helye lesz a szívemben, de be kell vallanom, pár hónapja tekerve újranéztem, és olykor igenis fogtam rajta a fejem. Miért? Mert hiába szeretem a romantikát (főleg ezért nézzük a telenovellákat szerintem), a nyáltengernek is van egy határa számomra, amit ez a sorozat bőven átlépett. Elismerem a sikerét, mégiscsak levetítették szerte a világon, mind a mai napig népszerűnek mondható, de akkor is ki kell jelenteni: egy 1998-as gyártású telenovelláról beszélünk, és bizony volt hova fejlődni. Sajnos rengetegen előítéletesek a műfajt tekintve, és szerintem ebben közrejátszik az, amilyenek régen voltak ezek a sorozatok. Ahogy a Paula és Paulinát elemeztem az imént, kb. olyan volt az összes. Na meg ugyebár adva volt mindegyiknél a szegény lány-gazdag fiú séma. Persze azoknak is megvolt a szépsége, de bevallom, baromira örülök, hogy a kreativitás fejlődött, és tagadhatatlanul "amerikaiasodtak" a telenovellák, a szó nemes értelmében. Ezt értsétek úgy, hogy egyedi és pörgős sztorikkal gazdagodott az írók agya, és persze tele vannak szerelemmel és szenvedéllyel a mai telenovellák is (sőt utóbbiból egyre többet mutatnak), de egyáltalán nem érzem túlzásnak a csöpögős történetszálakat. Már vannak krimiszerű novellák, rejtélyes sztorivonalakkal rendelkezők, és őszintén mondhatom, nem egy ver kenterbe néhány amerikai szériát is. Nálam azért nagy szó, hogy ezt kijelentem, mert rengeteg amerikai sorozatot nézek, rohadt sokat imádok is, de nem egynél mondom azt például, hogy "bármennyire szeretem, ennél jobb az XY telenovella egyébként". Megjegyezném, a színjátszás is eszméletlen változáson esett át, és bár régen is voltak remek színészek, de hatalmas a fejlődés ezen a téren is, és a mostani telenovellákban játszó színészgeneráció nagy része kiemelkedő tehetség! Az oktatás is megreformálódott a színészképzők berkein belül! :D <3

A fejlődés a műfajban elképesztő, és ezt szeretném majd itt az oldalon is megmutatni, már vannak is ötleteim bejegyzések terén, persze közben hoznék híreket, képeket és videókat is, mert mégiscsak rajongói oldalról beszélünk, némi blogszerű behatással! Remélem, el tudom érni, hogy legalább egy telenovellának esélyt adjanak azok, akik szkeptikusak és kissé talán gúnyosak is, ha szóba kerülnek az általuk oly sokszor tévesen "brazil szappanoperának" titulált sorozatok. Van olyan is persze, de nem összekeverendőek, sőt sajnos ezt a kifejezést többnyire rosszindulatúan szokták megjegyezni. Ezt szeretném majd itt eloszlatni, és hátha elérem, hogy megváltozzanak a negatív vélemények a műfajt tekintve. És persze azokat is várom, akik velem együtt imádják ezeket a sorozatokat. Szóval mindenkit várok vissza!

Most pedig a fejlécre keveredett Amar después de amar sorozat történetét írom le röviden, lent pedig megnézhetitek magyar felirattal az előzetesét, hála florerr-nek! Én már év elején is belenéztem, már akkor megfogott, de pár hete vágtam neki ismét, és határozottan az egyik kedvenc sorozatommá vált. Az eddig látott argentin termés közt garantáltan ez a legek legje! Esetleg van rá esély, hogy a Santiago-t és Raquelt játszó színészeket láttátok korábban, hiszen leadták nálunk az Isten áldjon, Esperanza (Esperanza mía) sorozatot, amiben Mariano alakította Tomás atyát, illetve ha ide téved néhány Csacska angyal (Floricienta) rajongó, akkor elárulom, Isabel Macedo formálta meg Delfinát. Íme röviden a lényeg, de majd tervezek még külön bejegyzéseket ezzel kapcsolatban! :)

Egy pár autóbalesete számtalan kérdést vet fel. A nő teste eltűnt. A férfi kómában fekszik. A személyazonosságuk felfed egy titkot: nem házastársak voltak, hanem szeretők.

Három évvel korábban egy barátság két házaspár között egy tiltott szerelemnek nyit ajtót. Raquel és Damián jómódú vállalkozók megismerik Carolina-t, a fiatal háziasszonyt és a férjét, Santiago-t, aki egy építőmunkás.

Két-két kamasz gyereke van mindkét párnak, és az iskolai gondok miatt kereszteződik a két család útja. Azt azonban még nem tudják, hogy ez a találkozás fogja feléleszteni Carolina és Damián elkerülhetetlen kapcsolatát.

Két időben játszódik a történet. A szeretők titkos szerelme a múltban. És a megcsalás okozta fájdalom a jelenben, ami egy nagy szerelmi történethez fog végül vezetni.

Főszereplők
Mariano Martinez - Santiago
Isabel Macedo - Raquel
Eleonora Wexler - Carolina
Federico Amador - Damián

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok