A hét videója

9. hét: Azt tudnotok kell, hogy nekem Thalía kb. a gyerekkorom hőse. Nem túlzok, odáig voltam tőle. Még újságkivágásokat is gyűjtöttem róla, és nem is kevés volt róla, ugyanis emlékszem, volt egy nő a faluban, aki összeszedett nekem mindent az énekes-színésznőről, és egy dobozban át is adta. Tök boldog voltam. Minden sorozatát megnéztem anno, amit nálunk is leadtak, talán csak a María Mercedes az, amiből maradt ki néhány rész. Nos, ma már kicsit azért változott a rajongásom irányába. Vagyis más szemmel nézem a telenovelláit, annyira egyiktől sem vagyok már elájulva, és a színészi kvalitásairól sem tudok nagyon nyilatkozni, ugyanis mindegyik karaktere ugyanolyan volt. Nem mutatott újat a szerepeiben, ezért is örülnék, ha így majdnem két évtizednyi kihagyás után visszatérne és szerepelne egy sorozatban, mondjuk ezúttal gonosz szerepben. Akkor tudnék igazából véleményt formálni a színészi tehetségéről. Egy dolog viszont mind a mai napig igaz: fantasztikusan énekel! Sőt egyre jobban csodálom őt énekesnőként! Igazi kincs rejtőzik a hangszálaiban, és még 40 fölött is hatalmasat üt, ha nekiáll dalolni! Mexikó egyik legjobbja! <3 Egy 2013-as koncertrészletet hoztam erre a hétre, amikor a híres telenovellái főcímdalait csokorba gyűjtve adta elő a lelkes közönségnek! Na, itt aztán érződik az igazi rajongóhatás. Szuper a hangulat végig! :D A Quinceañera, a Rosalinda, a Marimar és a María la del Barrio főcímeit nyomta el amúgy! Jó látni, hogy még mindig büszke az életének ezen részére, és tényleg remélem, hogy idővel újra hallhatunk felőle sorozat terén is! :)

 
Elite

   
   

A chatben lehet jelentkezni!

Jön: -

 
Chat

 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#01}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Telenovellák és színészek
Nyitás: 2017.10.13.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek

Viszlát TelenovelasWeb!

2017.12.15. 11:53, Viki
Címkék: oldal

Azzal kezdeném, hogy bárhogy is alakult, nagyon örülök, hogy megpróbáltam. Lehet, hogy sokkal tovább bírta volna az oldal 2 hónapnál (hiszen akik követik az oldalaimat, tudják, hogy a legtöbb megérte az 1 évet is, sőt!), viszont sajnos pont olyan időszakban nyitottam meg, amikor úgy eleve a szerkesztéstől elment a kedvem. Nem végleg, és lassan kezd is visszatérni a kedvem, de be kellett látnom, hogy a legtöbbnek zárás lesz a vége. Ez volt az egyik egyértelmű döntésem. Bár nem örülök, hogy így alakult, de rögtön tudtam, hogy ezt zárni fogom. Túlságosan sok mindennel kéne foglalkoznom itt a lapon. A híreket nem egy-két emberről kéne hoznom, hanem tévétársaságok színészeiről, és lehetőleg minél többről. Ez nehezebb, mint fenntartani egy rajongói lapot például egy sorozatról. Szóval tudtam, hogy sajnos megválok majd a laptól. Ettől még boldog vagyok, hogy belevágtam, a több mint 3000 látogató így is összejött, ráadásul jöttek pozitív visszajelzések, szóval volt értelme! :) Köszönöm! A Televisa általában évente ki szokott adni köszönetnyilvánítós videókat (bár az elmúlt 2-3 évben nem újultak meg sajnos), amikben híres dalokat énekelnek a társaság színészei, munkatársai, ha úgy van, akkor híres énekesek is közreműködnek. Most a 2013-as felvétellel búcsúzom, amiben a Rent musical egyik leghíresebb betétdalát nyomták el közösen. Nagyon kreatív lett, még a karácsony is belekerült, ami így az ünnepek közeledtével aktuális. Szóval köszönöm...és viszlát! <3

A TelenovelasWeb megnyitja kapuit!

2017.10.13. 13:42, Viki
Címkék: oldal adda

Nos, szeretnék mindenkit üdvözölni a TelenovelasWeb G-Portálon ezen a szép péntek 13-i napon (remélem, szerencsét hoz a témának :D)! Azzal kezdeném, hogy a csodás designt megköszönöm Rose barátnőmnek, mindig sikerül csodát alkotnia (Efruse alapkódját használta fel). A fejlécen az Amar después de amar (Szeretni a szerelem után) című argentin sorozat promóciós képei láthatóak, amit idén januártól májusig sugároztak a Telefe csatornán, és összesen 70 részt élt meg! Erre még visszatérek, hiszen a bejegyzést ezzel kapcsolatban szeretném majd lezárni, de a "miért nyitottam meg az oldalt?" kérdésre már jó előre szeretnék felelni.

Igazság szerint a fejlécen már röviden elolvashattátok a lényegét a lapnak, de gondoltam, kicsit mégis kifejtem. Egész kiskorom óta imádom a telenovellákat, bár tény, hogy volt egy pár éves kihagyásom, amikor inkább más kötött le, de alapvetően rajongok ezért a műfajért. Rengeteget végignéztem már vagy legalábbis elkezdtem nézni az évek során, többségében mexikóiakat és argentinokat. Életem első telenovellája a Paula és Paulina (La Usurpadora) volt Gabriela Spanic és Fernando Colunga főszereplésével. Mindig különleges helye lesz a szívemben, de be kell vallanom, pár hónapja tekerve újranéztem, és olykor igenis fogtam rajta a fejem. Miért? Mert hiába szeretem a romantikát (főleg ezért nézzük a telenovellákat szerintem), a nyáltengernek is van egy határa számomra, amit ez a sorozat bőven átlépett. Elismerem a sikerét, mégiscsak levetítették szerte a világon, mind a mai napig népszerűnek mondható, de akkor is ki kell jelenteni: egy 1998-as gyártású telenovelláról beszélünk, és bizony volt hova fejlődni. Sajnos rengetegen előítéletesek a műfajt tekintve, és szerintem ebben közrejátszik az, amilyenek régen voltak ezek a sorozatok. Ahogy a Paula és Paulinát elemeztem az imént, kb. olyan volt az összes. Na meg ugyebár adva volt mindegyiknél a szegény lány-gazdag fiú séma. Persze azoknak is megvolt a szépsége, de bevallom, baromira örülök, hogy a kreativitás fejlődött, és tagadhatatlanul "amerikaiasodtak" a telenovellák, a szó nemes értelmében. Ezt értsétek úgy, hogy egyedi és pörgős sztorikkal gazdagodott az írók agya, és persze tele vannak szerelemmel és szenvedéllyel a mai telenovellák is (sőt utóbbiból egyre többet mutatnak), de egyáltalán nem érzem túlzásnak a csöpögős történetszálakat. Már vannak krimiszerű novellák, rejtélyes sztorivonalakkal rendelkezők, és őszintén mondhatom, nem egy ver kenterbe néhány amerikai szériát is. Nálam azért nagy szó, hogy ezt kijelentem, mert rengeteg amerikai sorozatot nézek, rohadt sokat imádok is, de nem egynél mondom azt például, hogy "bármennyire szeretem, ennél jobb az XY telenovella egyébként". Megjegyezném, a színjátszás is eszméletlen változáson esett át, és bár régen is voltak remek színészek, de hatalmas a fejlődés ezen a téren is, és a mostani telenovellákban játszó színészgeneráció nagy része kiemelkedő tehetség! Az oktatás is megreformálódott a színészképzők berkein belül! :D <3

A fejlődés a műfajban elképesztő, és ezt szeretném majd itt az oldalon is megmutatni, már vannak is ötleteim bejegyzések terén, persze közben hoznék híreket, képeket és videókat is, mert mégiscsak rajongói oldalról beszélünk, némi blogszerű behatással! Remélem, el tudom érni, hogy legalább egy telenovellának esélyt adjanak azok, akik szkeptikusak és kissé talán gúnyosak is, ha szóba kerülnek az általuk oly sokszor tévesen "brazil szappanoperának" titulált sorozatok. Van olyan is persze, de nem összekeverendőek, sőt sajnos ezt a kifejezést többnyire rosszindulatúan szokták megjegyezni. Ezt szeretném majd itt eloszlatni, és hátha elérem, hogy megváltozzanak a negatív vélemények a műfajt tekintve. És persze azokat is várom, akik velem együtt imádják ezeket a sorozatokat. Szóval mindenkit várok vissza!

Most pedig a fejlécre keveredett Amar después de amar sorozat történetét írom le röviden, lent pedig megnézhetitek magyar felirattal az előzetesét, hála florerr-nek! Én már év elején is belenéztem, már akkor megfogott, de pár hete vágtam neki ismét, és határozottan az egyik kedvenc sorozatommá vált. Az eddig látott argentin termés közt garantáltan ez a legek legje! Esetleg van rá esély, hogy a Santiago-t és Raquelt játszó színészeket láttátok korábban, hiszen leadták nálunk az Isten áldjon, Esperanza (Esperanza mía) sorozatot, amiben Mariano alakította Tomás atyát, illetve ha ide téved néhány Csacska angyal (Floricienta) rajongó, akkor elárulom, Isabel Macedo formálta meg Delfinát. Íme röviden a lényeg, de majd tervezek még külön bejegyzéseket ezzel kapcsolatban! :)

Egy pár autóbalesete számtalan kérdést vet fel. A nő teste eltűnt. A férfi kómában fekszik. A személyazonosságuk felfed egy titkot: nem házastársak voltak, hanem szeretők.

Három évvel korábban egy barátság két házaspár között egy tiltott szerelemnek nyit ajtót. Raquel és Damián jómódú vállalkozók megismerik Carolina-t, a fiatal háziasszonyt és a férjét, Santiago-t, aki egy építőmunkás.

Két-két kamasz gyereke van mindkét párnak, és az iskolai gondok miatt kereszteződik a két család útja. Azt azonban még nem tudják, hogy ez a találkozás fogja feléleszteni Carolina és Damián elkerülhetetlen kapcsolatát.

Két időben játszódik a történet. A szeretők titkos szerelme a múltban. És a megcsalás okozta fájdalom a jelenben, ami egy nagy szerelmi történethez fog végül vezetni.

Főszereplők
Mariano Martinez - Santiago
Isabel Macedo - Raquel
Eleonora Wexler - Carolina
Federico Amador - Damián

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!