A hét videója

268. hét: A Mexikóban gyártott telenovellák közül hosszú évek óta a 2017-es Caer en tentación a legnagyobb kedvencem. Egyszerűen nincs olyan projekt a Televisa gyártásában, ami felülmúlná. A négy protagonista (Silvia Navarro, Adriana Louvier, Gabriel Soto és Carlos Ferro) elképesztően magasra tették a lécet. Négyük kémiája csak tovább emelte az eleve bámulatos történet fényét. Illetve kivétel nélkül minden színész lehengerlő alakítást nyújtott! Én nem tudom megunni ezt a csodát, rengetegszer kedvem támad nosztalgiázni, és szerencsére bármikor elindíthatom, mivel megszereztem full HD-ben. Kár, hogy magyar szinkronnal nem jutott el kis hazánkba, hogy ti is megnézhessétek, ahogy Carolina és Damián egymásba szeretnek, noha mindketten házasságban élnek. Caro férje Santiago, Damián pedig Raquel mellett éldegél. Mindkét házasságban két-két gyerek született, akik már tinédzserek. A négy ember aztán találkozik, Carolina és Damián szinte első pillanatban egymásba szeretnek, Raquel és Santi pedig erről mit sem tudva barátságot kötnek. Azt hiszik, ők négyen "csak" barátok. Aztán három évvel később egy balesetet követően fény derül Carolina és Damián titkára (most spoiler jön!!!), Damián kómába kerül, Carolina-t pedig pár nappal később holtan találják meg. A fájdalom, a csalódás, a tehetetlenség hatására pedig Raquel és Santiago egymás karjában lelnek menedékre, végül a szívük is békét talál a másik mellett. Az élet ironikus és kegyetlen tud lenni, de gondoljunk bele: ha a megcsalás nem történik meg, nem jön létre Raquel és Santiago tiszta szerelme, ami nagyobb volt, mint amit előtte éreztek a házastársaik iránt. És amúgy ugyanez igaz a megcsalókra is. Mondhat bárki bármit, Carolina és Damián szerelme valódi és őszinte volt! És igen, intézhették volna másképp, de... vajon Raquel és Santi akkor is egymásra találtak volna? Hiszen kellett nekik a düh, a fájdalom, hogy a barátságuk átforduljon a legszebb érzéssé. Ez a zenés videó bemutatja négyük történetét, belecsempészve a többi fontos szereplő egyes pillanatait is. Nézzétek meg mindenképp! *-*

 
Elite

KÉP

A chatben lehet jelentkezni!

Jön: -

 
Chat

 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Ninaa {#02}
Egyéb kód: -
Téma: Telenovellák és színészek
Nyitás: 2017.10.13.
Zárás: 2017.12.15.
Újranyitás: 2020.10.26.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Üdvözöllek kedves látogató! Ezen a talán kissé rendhagyó rajongói oldalon híreket, videókat és képeket fogok megosztani (főleg mexikói és argentin) telenovellákról és a bennük játszó tehetséges színészekről, olykor személyesebb hangvételűre véve, a saját véleményemmel is megspékelve. Eltökélt szándékom eloszlatni a telenovellák kapcsán felmerülő sztereotípiákat, és megmutatni, hogy mennyit fejlődött a műfaj, sőt a színjátszás is az elmúlt évek alatt! Várlak vissza, és remélem, az oldalnak köszönhetően egyre kevesebben fogják gúnyosan megjegyezni, hogy ezek csak "brazil szappanoperák". Sokkal több rejlik bennük!

Hírek

A nagy visszatérés: RBD Live Stream Concert!!!

2020.12.27. 14:33, Viki
Címkék: rbd rebelde videó

Mostanában a derékfájásom miatt nem volt frissítés (másfél hónapja küzdök vele, gyógyulok, viszont lassacskán), ám azt nem bírtam ki, hogy erről a csodáról ne posztoljak! Még mindig potyognak a könnyeim. Aki ismer, az tudja, hogy a mexikói RBD banda kiskorom óta hatalmas kedvencem. Még oldalt is vezettem róluk és egy argentin csapatról. Nos...főleg az ilyen napokon hiányzik nekem az az oldal, de akkor sem nyitom vissza. Sajnos nem bírnám. De majd itt és a blogomon kiélem magam. Most nagyon sok ötletem lett, hála ennek az eseménynek. Igazából szeptemberben robbant a hír, miszerint az RBD VISSZATÉR!!! Még új dalt is adtak ki. Aztán pedig kiderült, hogy 12 évvel az utolsó koncertjük után ismét adni fognak egyet!!! Erre került sor tegnap. Valódi karácsonyi ajándék volt nekünk a december 26-i online koncert. Máshogy nem is lehetett megoldani, hiszen vírushelyzet van, ami valljuk be, alaposan elszúrta ezt az évet mindenkinek. Ilyenkor kell örülni az ilyen fantasztikus eseményeknek, mint az RBD újraegyesülése! Oké, Dulce María és Alfonso Herrera nem tértek vissza, de Anahí, Maite Perroni, Christian Chávez és Christopher Uckermann gondoskodtak a varázslatról! Már belenéztem a teljes videóba, és gyerekek...instant pityeregni kezdtem, annyira meghatódtam. Egyébként a fellépést egy zöld háttér előtt vették fel, amivel a szakemberek tudtak is kicsit "szórakozni", ezzel még színesebbé téve a koncertet. A dalolászást pedig egy rövid after party követte, ahol beszélgettek négyükkel. És ahogy a végén elbúcsúznak, az érzéseiket ránk zúdítva... Mintha egy igazi Rebelde/RBD rajongó nem zokogna már eleve. Anahí mondta, hogy a csapaté a lelke egy része és ők az élete részei mindörökké. És Maite szavai nálam mindent visznek:

Mi nem ex-RBD vagyunk, hanem az RBD. Pont.

Köszönöm univerzum, hogy ha csak egy kicsit is, de ilyen különleges formában, másfél órára visszakaptam a hat kis kincsemből négyet! <3 ÖRÖKKÉ A RAJONGÓJUK LESZEK!!! Nézzétek meg a teljes koncertet, érdemes! Olyan hangok hagyták el a torkukat, hogy csak na. És persze isteni nosztalgia meghallgatni a dalokat, amiket szépen át is dolgoztak, sőt ért minket 1-2 meglepetés is a változtatások kapcsán. Ám erről nem ide, hanem a blogomra fogok részletesen írni. Itt "csak" a koncertet szerettem volna megosztani veletek. Kis pihenő így a két ünnep között. Szerintem megéri beiktatni. :) <3

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG